Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Szexmagazin - a szexoldal


Szextörténetek
2024\03\02

Apu szeretője voltam

A nevem Panni, most 20 éves vagyok. Szeretném elmesélni a történetem, mert ez a fejezet lassan lezárul az életemben, ugyanis elköltözök otthonról. Svédországban fogok egyetemre járni, ugyanis a Budapesten elkezdett szakom nem tetszett, és otthagytam, egy teljesen új életre vágyva. De ez egyenlő azzal is, hogy távol leszek a családomtól, akik nagyon hiányozni fognak. Különösképpen apukám. 16 éves voltam, mikor elkezdtem maszturbálni. Magát a szót még nem is ismertem, csak az ujjazás szót, azt is az internetről. Pornót sem igazán tudtam keresni, nem tudtam mit írjak be a keresőbe, meg féltem is, hogy később anyuék meglátják az előzmények között. Így ez abból állt, hogy lefeküdtem az ágyamra, széttártam a lábaim, és a csiklóm izgatása közben egymást tapizó párokra gondoltam. 

More:

magyar szex amatőr picsa szextörténet családi szex magyar szex

2024\02\10

Az erőszakos szuka

Még 18 sem voltam akkor kezdtem csak ismerkedni önmagammal. Állandóan kanos voltam mindig állt a farkam és amikor csak tehetem vertem mindig. Szüleim elváltak anyámmal éltem aki alig volt othon mindig dolgozott.Mire haza ért munkából addugra már aludtam. Annak ellenére,hogy 18 éves voltam hatalmas nagy vastag farkam volt. Nagy duzzadó makkal amiböl csak ömlöt a sperma. Állandóan fort a vérem es ha akartam ha nem vernem kellet mert ha nem szét durrantam bele fájdult a fejem szédültem. Igy naponta 3-4allkalommal is ki kellet vernem. Egyik ilyen iskola utáni alkalommal is alig vártam,hogy haza érjek be mentem a szobámba levetköztem és már állo farkam csak ugy duzzadt,hogy majd szét pattant.

More:

magyar szex sex pornó kurva szextörténet

2024\01\23

Stoppos tini szopott le

Sziasztok! Az en tortenetem, ha nem velem esik meg el sem hiszem. Autoval kellett egyedul elmennem nagynenemekhez egy 300 kilometerre fekvo varosba. Utkozben felvettem egy fiatal sulis sracot, aki eleg felenk es alacsony volt. Viszahuzodottsaga miatt eleg keveset beszelgettunk. Utkozben egy kis faluban egy(mint utobb kiderult) egy elsos gimis lanyt is felvettem, aki viszont mar sokkal bobeszedubb es cserfesebb volt. Elmeselte, hogy egy buliban volt tegnap a baratjaval, akivel mar ket eve jarnak, de egyszer sem engedte meg neki, hogy leszopja, mondvan, hogy nem szereti. O viszont nagyon szeretne mar egy faszt erezni a szajaban es szeretne azt is kiprobalni, milyen az ha kemenyen szajba basszak es utana lenyeletik vele az egesz gecit. Erre a tegnapi buliban a baratja az egyik haverjaval leszoptattak a legjobb baratnojet es ezt o meglatta, ugyhogy otthagyta es most megy haza a 100 kilometerre levo kisvarosba. Beszelgetes kozben megkerdeztem ugy a stopos fiucskatol mint a tini lanytol, hogy nem akarnak-e egy jo allapotu Iphone 12-est venni mert en cserelnem az enyemet. De aztan eszembe jutott, hogy azon vannak a kemeny hazivideoim a felesegemmel, amiken egy az egyben dugok vele, szoptatom mint egy rabszolgat es a szajaba elvezek, ezert nem lenne biztonsagos masnak eladni. A kis tini lany, aki egyebkent nagyon aranyos volt, a feneket nem igazan takaro farmernadragban es egy szal feher bo atletaban volt(melltarto nelkul) egybol viszakerdezett: Neked is vannak szexvideoid a telefonodon? Mondtam, hogy imadom neha viszanezni ahogy peldaul a farkam kenyeztetik. Erre o megkert, hadd nezhesse meg oket. En: Neked is vannak? Tinilany: Hat persze. Ha te megmutatod oket en is megmutatom oket Mindekozben a kis fiatal srac a hatso ulesen szegeny csak pislogott, hogy mi tortenik En: rendben van Ezzel megnyitottam a titkos mappamat a szamtalan izgatobbnal izgatobb videoval. Petra(igy hivtak) kikerekedett szemmel nezte ahogy puncit nyalok, kokemenyen szoptatom es a szajaba elvezek a felesegemnek, vagy epp ahogy hatulrol dugom. Anyit tudott mondani, hogy irigyli a felesegem. Nagyon szep farkam van. Lattam rajta, hogy nagyon felizgult es imadna, ha eleteben eloszor a szajaba vehetne farkamat a felesegem helyett. Ezutan megmutatta o is a videoit. Egy nagyon csinos meztelen tinilany elkepesztoen formas es feszes mellekkel, csupaszra borotvalt puncival nyelt be egy az enyemnel kisebb meretu farkat es meg igy is anyira elvezte, hogy sok pornoszineszno tanulhatna tole, hogyan kell nyogni egy fasztol. Neki is sok videoja volt: agyban, elolrol, hatulrol, buliban...Csak egy fajta tenyleg nem volt: amin szopja azt a faszt, ami minden elethelyzetben kefelte mar a feszes puncijat. Megdicsertem, hogy elkepesztoen csinos es szexi pinaja van. O is megdicserte a farkam meretet es formajat. Mindekozben a szemem sarkabol lattam, hogy a fiatal srac kinok kinjat eli at latva az elotte ulo szep es izgato lanyt meztelenul, amint eppen szetkefeli a baratja. Ezutan csendben utaztunk egy ideig, bar bevallom, hogy olyan kemeny volt a farkam ennek a 14 eves gyonyoru lanynak a szexvideoitol, hogy mar azon gondolkodtam, ha nem engedi, hogy megbaszam, mint egy kis kurvat...hat megeroszakolom. Erre egyszer csak megszolalt. Tinilany: Meg sosem szoptam faszt es a tied nagyon tetszik. Megengedned, hogy a szamba vegyem? Azt hittem, azonnal eldurranok igy vezetes kozben. Raneztem es anyit mondtam: Vedd le a folsod es szopj le! Ekkor megfogtam a fejet es miutan izgatottan kiszabaditotta a farkam a nadragom fogsagabol kemenyen rahuztam a fejet a farkamra. Egybol be is nyelettem vele tovig. Ugy nyomtam ra a farkamra a szajat, mintha csak egy rabszolga lenne, akinek nem szamitanak az erzesei. De nem is tiltakozott. Ket kezzel ragadta meg a derekam es huzta ra a szajat o is a farkamra, mint akinek az elete mulik ezen a szopason. Elkepesztoen elvezte. Eletemben nem hallottam meg senkit igy nyogni szopastol, mint ezt a torekeny, gyonyoru 14 eves lanyt. Ahogy a torkaig lenyomtam a majd szetdurrano faszomat, a kony kicsordult a szemebol, de kozben csak azt hajtogatta: Basszal szajba! Akarom! Baszal kemenyen szajba! Elvezz bele a szamba! Hadd nyeljem le a gecidet. Mikor ezt mondta nekem en azonnal el is elveztem. Bele a kis szajaba, mikozben a farkam tovig lenyomtam a torkan. Anyi gecit lottem a szajaba, hogy egy resze a szaja szelen folyt ki, de amit tudott ugy nyelt le, mint egy anyatlan borju a friss tejet. Eletemben nem basztam meg szajba igy senkit.

More:

szex sex pornó szextörténet

2024\01\23

Szextörténetem Apámmal

Sziasztok laura vagyok, és a történetem úgy kezdem, hogy amit most megosztok veletek, az, szóról szóra megtörtént velem. Először is, hadd mondjam el, hogy apukámmal élek 10éve, mert anyukám 6 éves koromban lelépett. Most vagyok 16. De a story az 1évvel ezelőtt kezdődött, amikor hazatértem a suliból este 6kor, mert még edzésem is volt. A szobámba belépve le raktam a táskámat majd a pizsimet, és a törcsimet megfogva, elindultam a fürdőszoba felé. Az ajtót kinyitva, és belépve megtorpantam. Ott állt apám anyaszült meztelenül és a farkát huzibálta. Persze láttam már apámat ruha nélkül. SŐT! Sokáig koromig még fürödtünk is együtt, mert egyedül nem mertem. De a mostani látvány az más volt. Persze tudtam én, hogy mit csinál, és azt is, hogy anya óta senkivel nem volt együtt úgy, így magát kényezteti.

More:

szex sex pornó amatőr kurva xxx picsa szextörténet

2022\01\15

Excsajok újratöltve !

Excsajok: Amatőr csajképek olyan lányokról, akik felelőtlenül erotikus pózban engedték magukat fényképezni. Az excsajok fogalom az őket kellemetlen helyzetbe hozó hírre vagy fotóra, vagy intim részletre vonatkozik. De mi van ha az excsajok pakolnak ki egyszer? Hál istennek ez ritkán fordul elő, de úgy néz ki, most újrarúgták a szájtot, kisebb arculatrváltással, most már minden van, a pornófilmektől a külföldi amatőr milfekig. 
Az új excsajok.net itt található.
excsajok.jpg

Szex linkek, ingyenes szex oldalak

szex erotika szexi excsajok exek.pw excsajok.net