Kiránduláson a tanárnővel

Még csak 14 éves voltam amikor az osztállyal elmentünk kirándulni.Eleinte úgy volt,hogy a barátnőmmel leszek egy szobába, de végül is a tanárnőmmel kerültem egy szobába,mert a barátnőmet két másik lány rávette,hogy velük menjen aludni. A tanárnőm egy harmincas jó felépítésű csinos leányzó volt akit sose láttak még férfivel csak néha egy öreg úrral. Érdekes volt,hogy általában mindenkin nadrág volt, de kettőnkön volt csak egy ruha és a tanárnőm Juli is miniruhát hordott akárcsak jómagam. Persze a srác osztálytársaim mindig próbáltak alánézni amikor lehajolt, de ő mindig észrevette és akkor kiegyenesedett.

Mikor bepakoltuk érkezés után a ruhánkat a szekrényekbe akaratlanul is megláttam a bugyijait ,mert az enyémek teljesen másfajták.Mondtam neki én reggel szeretek zuhanyozni,amin meglepődött. Majd bement zuhanyozni. Már csak egy bugyi volt rajtam amikor kiszólt tegyem már meg hogy beviszek neki a táskájából egy törölközőt,mert kint felejtette. Erre mit csináljak gondoltam ő is nő hát bementem egy szál bugyiba és bevittem neki.

Elcsodálkozott,hogy milyen bugyiba voltam és megfogta a karomat és behúzott a zuhany alá.Persze én is vizes lettem és így le kellett zuhanyoznom,meg a bugyimat is levenni. Kiakadt amikor meglátta a szőrös pinámat mivel ő borotválta a sajátját. Közben megfogta a fejemet és szájon csókolt amit én is szerettem és élveztem ahogy a nyelve játszik az enyémmel és elkezdte simogatni a melleimet és a pinámba dugta az egyik,majd a másik ujját is. Megkérdezte ugye nem vagyok szűz s elmondtam,hogy két éve két férfi megerőszakolt, de nekem annyira tetszett az erőszakos kefélés.hogy megkerestem őket és egy fél éven keresztül mindig erőszakosan basztak meg.

Erre megtörölköztetett majd kimentünk és az ágyra fektetett,majd leborotválta a pinámról és a seggemről a szőrt. utána szivaccsal lemosta és elkezdte nyalni és addig simogatta amíg elélveztetett. Később felállt és a szekrényből elővette a férfi pótlóját és először magának dugta fel . Amikor megkérdeztem mi ez elmondta,hogy egy vibrátor ami helyettesíti a srácok faszát és nagyon jó érzés amikor kielégítem magam vele .

Majd kihúzta és lenyalta,majd a számba is bedugta.Én is nyaltam már jó pár pinát az osztálytársaim között,meg a srácok is sokszor a számba élveztek el ezért alig vártam,hogy nekem is bedugja.Nagyon jó volt bár ilyen vastag és hosszú még nem volt bennem, de a csúcs az volt,hogy a seggembe is elkezdte dugni. Persze előtte bekente krémmel és a seggemet meg a két úját is és mikor már befért a harmadik ujja is, ekkor dugta fel a vibrátort.

Eleinte simán ment befele, de amikor már majdnem a fele bent volt akkor vált egy kicsit keménnyé .Elkezdett fájni, mire kihúzta az egészet megint a seggembe dugta a kenőcsöt belenyomott sokat majd visszadugta a vibrátort ami ezáltal teljesen becsúszott. Eszméletlenül jól esett és bekapcsolta teljes erővel kezdett nekem mind a 22 centivel mozogni. akkorákat akartam sikítani, de a párnával később a pinájával fogta fel az üvöltésemet. de fenumenállisan jó volt. Miután kihúzta és betette magának éjszakára lesmároltuk egymást megfogdostuk egymás mellét és összeölelkezve elaludtunk.

Egész éjszaka bent volt neki, mert éjjel amikor kimentem budira még akkor is zümmögött.Hajnal felé ébredtünk fel amikor is kihúzta magából ,de nem engedtem hogy letörölje hanem én kezdtem el lenyalni a női élvezeti levet róla. Erre szétnyitotta a pinámat és a hosszú nyelvével kinyalta,majd kiszívta a levet belőle.Mondta,hogy bedugja nekem is ,de azt mondtam ,hogy ne a seggembe hanem a puncimba dugja fel és arra vettem fel a bugyimat. Délig élveztem ahogy állandóan csúcson tartott, majd délben bementünk egy budiba ahol a seggembe nyomta be- már nem kellett kenőcs - és arra húztam fel megint a bugyimat.

Mikor eset bementünk a szobánkba alig sikerült a seggemből kihúzni mert még mélyebbre csúszott be. Mondta hogy ha hazamentünk csinál nekem egy olyan fonást amit rá tudok kötni a vibrátorra és akkor bármennyire csúszik is be magadnak is ki tudod húzni.Másnap megint a tanárnőbe volt és nekem meg a buszsofőr tette be mindkét lyukamba, majd később az egyik fiú is beszállt a buliba,hiszen a srác a buszvezető fia volt.ettől kezdve két éven át az apja meg a fia keféltek minden héten kétszer fél éjszakán át.

közben egy közeli városba a vasút állomáson eltévesztettem a budiajtót és véletlenül a fiúkhoz mentem be. ettől kezdve ha nem figyeltek rám mindig ide mentem pisilni,mert minden alkalommal megerőszakolt vagy három négy férfi és rengetek gecit tudtam nyelni a farkukból.